Koronavírus
Kötelező a maszk az Országgyűlésben, a Fidesz bünteti a szabálytalankodókat
Valamennyi frakció döntést hozott arról, hogy a tagjai csak arcmaszkban lépnek be az épületbe, amit az ülésteremben is hordanak.
2020.09.19 09:55ma.huAz országgyűlési képviselőkre is vonatkoznak a kötelező maszkviselési szabályok. A hivatal épületeinek a mellékhelyiségeiben, a liftekben, a folyosókon, közösségi terekben, továbbá a büfék, éttermek használata során sorban álláskor kötelező a maszk viselése.
Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Blikknek azt mondta, hogy a testhőmérséklet-mérést nem teszik kötelezővé, de erősen ajánlják képviselőiknek. - Ha ezt nem tartják be, az érintett képviselőre bírságot szabnak ki. Ez vonatkozik a maszk viselésére és a kézfertőtlenítésre is - jelentette ki a politikus.
A Párbeszéd nem büntet, de szóban figyelmezteti a renitens képviselőket. - A Párbeszéd frakciója döntött arról, hogy a képviselők és alkalmazottaik a Parlamentben és a képviselői irodaházban egyaránt kötelezően hordják majd az arcmaszkot, továbbá belépéskor megméretik a testhőmérsékletüket - mondta el a a lapnak Kocsis-Cake Olivio, a párt frakcióvezető-helyettese.
Az MSZP zárt térben, még az ülésteremben is kötelezi képviselőit a maszkviselésre, a Jobbiknál és a DK-nál is kötelező a maszk.
Koronavírus-tesztre viszont egyik parlamenti frakció sem kötelezi a tagjait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06