Késsel fenyegettek két fiatalt, most rablás miatt állnak bíróság elé

Vágólapra másolva!
Rablás miatt állhat bíróság elé az a két férfi, akik késsel fenyegettek és kiraboltak két fiatalt augusztus 2-án Lajosmizsén.
Vágólapra másolva!

A feljelentő szegedi illetőségű barátjával sétált éjszaka az utcán, amikor hozzájuk szegődött egy általuk csak látásból ismert helyi lakos, aki elkérte a bejelentő telefonját - írja az esetről a police.hu. A háromfős társasághoz rövid idő múlva csatlakozott egy negyedik személy is. A sértett ekkor visszakérte a mobiltelefonját, amelyet azonban többszöri kérésre sem kapott meg.

Némi vita után a készülék bitorlója és a vele lévő 27 éves helyi lakos kést rántottak,

megfenyegették a bejelentőt és barátját, majd egyikük bántalmazta a sértetteket. Az elkövetők végül megszerezték a fiatalok értékeit: pénzt és ezüst nyakláncot vettek el áldozataiktól, valamint megtartották a feljelentő mobiltelefonját is.

Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt felelhetnek

A rendőrség közleménye szerint a nyomozók a személyleírások alapján rövid időn belül beazonosították és elfogták a két feltételezett tettest. Őket

felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt kihallgatták és őrizetbe vették.

A készüléket és az ékszert a rendőrök lefoglalták, így a károsultak az értékeiket visszakapták.

A lajosmizsei rendőrök az ügyben a szüksége eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.