szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egyeztetések kezdődnek az alapkutatások támogatási rendszerének finomhangolásáról – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére még szeptemberben egyeztetések kezdődnek az innovációs tárca, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetősége között az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokhoz (OTKA) köthető pályázatok bírálati folyamatáról.

„A párbeszéd célja az idén kísérleti jelleggel bevezetett tudományos értékelési rendszer finomhangolása annak érdekében, hogy az a jövőben még hatékonyabban tudja segíteni a bírálók munkáját, és használatát széleskörű szakmai konszenzus övezze. Az MTA, mint a hazai tudományos közösség legfelsőbb testülete így az eddiginél jelentősebb szerephez juthat az OTKA pályázatok megújuló rendszerében” – írták.

Emlékezetes: augusztusban lemondott az OTKA egyik kollégiumának elnöke, miután kiderült, hogy az ITM átírta a szakmai zsűri javaslatát a támogatandó kutatói pályázatokról. Ilyen még soha nem fordult elő. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke erre tulajdonképpen annyit reagált, hogy aki a pénzt adja, az dönt. Freund Tamás, az MTA új elnöke is megdöbbenésének adott hangot a történtek miatt, a legkirívóbbnak azt nevezte, hogy miniszteri döntéssel egy, a testület által utolsónak rangsorolt pályázat is támogatást kapott.

Kádár alatt sem volt olyan, amit most meg mer csinálni a kormány a tudósokkal

Több évtizedes tudománypolitikai szokásjogot rúgott fel Palkovics László azzal, hogy politikai döntéssel avatkozott be egy tudományos pályázatba.