szerző:
Tetszett a cikk?

Nem csak a vadászháza miatt bírósági eljárás alá vont ex-polgármesterre vetül bűn árnyéka, de ellenfele stábtagjára is. Izzanak az indulatok a kisvárosban, és még egy gyenge „indexes” szála is van a kampánynak.

A véghajrában is érik meglepetések a vadászháza miatt megvádolt Mondok József ellenfelét, Varga Istvánt.  Nemrég írt a hvg.hu arról, hogy a vállalkozására megpályázott 35 millió forintot családi lakhatásra is felhasználó volt izsáki polgármester újra elindul a posztért.

A bírósági tárgyalások és a kampány szinte párhuzamosan folyik.

Vasárnap lesz az időközi választás, mivel az októberben Mondok Józsefet 39 szavazattal leköröző Kutas Tibor júniusban lemondott posztjáról.

Hidegzuhany

Mondok József, az ellene zajló büntetőügyet azzal igyekszik lesöpörni magáról a kampányban, hogy a Miniszterelnökség kezdeményezésére ugyan lefolytatták a vizsgálatot a vadászház ügyében, és vissza kellett fizetni a vizsgálat szerint szabálytalanul felhasznált 35 millió forintot, de Mondok jogi képviselője ezt bíróságon megtámadta, ahol jogellenesnek találták a döntést. Bár Mondok nem tagja a kormánypártnak, de Lezsák Sándor, a Bács megyei választókerületi elnök támogatja a volt polgármestert. Lezsák kampányfőnöke, Lenkei Róbert a vira.hu portálnak adott interjújában azt is részletezte, hogy vendégeket ábrázoló fotók is alátámasztották, hogy Mondok vadászháza megfelelően működött, és tucatnyi vendég aláírása is bizonyítja, hogy adekvátan „használták” a vadászházat.

A most újrázó Mondok szerint, ezzel akár a büntetőügy alapja is megdőlhet, ő mindenestre ebben bízik.

A büntetőügy vádpontjai között azonban nem csak a 35 millió forint szabálytalan felhasználása áll, hanem az is, hogy úgy dolgoztattak a vadászháznál közmunkást magáncéllal, hogy közben az önkormányzati intézménybe volt bejelentve, valamint okirat hamisítás is szerepel az ügyészség által beterjesztett anyagban.

Az igazi hidegzuhany azonban a Fidesz-támogatott jelölt ellenzékét akkor érhette, amikor a héten a hirosveny.hu egy újabb, az izsáki választást is érintő „számlagyáros” bűnügyet hozott le, amelyben Varga István kampánystábjának tagjai is érintett lehet. Az ügyben szereplő egyik cég tulajdonosa ugyanis Varga István kampánycsapatának tagja, Frankó János. A férfi ugyan nem vádlott, de a vádlottak között hozzátartozói vannak, olyan is, aki korábban képviselő volt Izsákon, az októberi választások után pedig a pénzügyi bizottság külsős tagságára kérték fel az akkor már vádlott férfit. Az ellenzéki stábtagok állítják, hogy nem volt tudomásuk az ügyről. Varga István, polgármester jelölt elmondta, hogy mielőtt a többiek biztatására belevágott, körbe kérdezték a stábot, hogy bármilyen ügye van-e valakinek, ami árnyékot vetne a kampányban rájuk. Frankó Barnabás annyit mondott, hogy van egy ügye, ami őszre „elintéződik”. Frankó Barnabás, Frankó Jánossal ellentétben viszont vádlott az ügyben, ráadásul, az ellenzék, amennyiben Vargát megválasztanák vasárnap polgármesternek, pont őt indította volna a Varga után megüresedett képviselői helyre. Most egyelőre a kampánnyal foglalkoznak, majd utána tudják elrendezni az ügyet.

MTI / Komka Péter

„Médiaháború”

A kampány a kisvárosban is a közösségi oldalakon folyik jórészt. Izsákon szinte mindenki megtalálhatja az „ízlésének” megfelelő helyi híreket a közösségi oldalon, ezek mellett az önkormányzatnak is van egy felülete, ahol éveken át a közérdekű információkat közzé tették.

Nemrég erre az oldalra került ki egy Mondok megválasztására biztató poszt, ezen akadt ki az ellenzék, illetve az azt támogató követők, szerintük az adminisztrátor posztja nem elfogulatlan. Az adminisztrátor viszont azt nem méltányolta, hogy erre az oldalra olyan ügyről posztoltak, amelyben még nincs jogerős ítélet, és álláspontja szerint egy önkormányzati hivatalos oldaltól elvárható, hogy állításait megfelelően alá is támassza.

Az oldalt kezelő Oltyán József, aki az Index hirdetési cégében levő tulajdonrészét nemrég adta át Vaszily Miklósnak , felfüggesztette az önkormányzati oldalt azzal, hogy a választások után visszaállítja a működést, amelyet az önkormányzati megállapodás értelmében térítésmentesen vállalt még 2014-ben. Az egyébként KDNP-s politikus ezt azzal indokolta, hogy szerinte mindegyik jelöltnek egyenlő esélyt kell adni. (Oltyánnak egyébként több médiacége is van, a Regon Csoport több megyében is felületet működtet, amelyeknek a vállalkozó a főszerkesztője. A Regon Média Zrt, amely reklámügynöki tevékenységet végez, tavaly közel 2 milliárd forint bevételt ért el, míg az azt megelőző években ennek a töredékét.)

hvg.hu

A „médiamegjelenések” miatt kapott rendesen a kisváros alpolgármestere is, Végh Tamást is feljelentették, mert önkormányzati dokumentumok közzétételével próbálta cáfolni Mondok József támadásait, amelyekkel Izsák ellenzéki vezetését bírálta. A feljelentők szerint hivatali előnyével élt vissza az alpolgármester, amikor a hivatalos dokumentumokat kiposztolta a nem hivatalos önkormányzati oldalra. El is marasztalták az alpolgármestert, aki egyébként két másik képviselőtársával együtt nyíltan vállalták Varga támogatását.

Véghajrá

Nincsenek könnyű helyzetben az izsákiak, az ötezres kisvárosban mindkét jelölt tolja az utcafórumokat, plakátolnak, röplapoznak. A Telex a napokban a városban járt, ők azt tapasztalták, hogy a lakosok egy része még csak nem is hallott Mondok József vadászházas botrányáról, míg mások annak ellenére szeretnék, hogy visszatérjen a régi polgármester.  

Többek szerint azok, akik ősszel Mondokkal szemben az ellenzéki jelöltre szavaztak, azok most is arra az oldalra teszik az ikszet. Mások pedig úgy gondolják, hogy sokan számolgatni fognak, hogy ki, mennyit lopott, és e szerint döntenek majd. Mindenesetre, szombaton még egy több munkahelyet is jelentő, közel egymilliárd forint támogatásból megépült baromfitelepet is átadtak Izsákon, ezen ott volt az Agrárminisztérium államtitkára és Mondok támogatója, Lezsák Sándor is. A helyiek szerint a telep már egy hónapja működik, de mostanra időzítették az ünnepélyes avatást.