szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ismét megválasztották a kormánypárt támogatással induló Mondok Józsefet, aki ellen még folyik a bűnvádi eljárás. Izsákon azért kellett időközi választást tartani, mert júniusban lemondott az ősszel megválasztott ellenzéki polgármester.

Izsákon rövid, de kemény kampány volt, augusztus elején vették nyilvántartásba a két jelöltet. Újraindult a vadászháza és más bűncselekmények miatt is megvádolt, a kormánypárt által támogatott Mondok József, aki több cikluson keresztül vezette tavaly őszig a kisvárost. A júniusban lemondott polgármester helyére még a jelenleg képviselő Varga István pályázott.

Ősszel szoros volt a küzdelem, Mondokot mindösszesen 39 szavazattal tudta megverni az ellenzék jelöltje.

Vasárnap este a valasztas.hu oldalon már megjelentek az előzetes adatok: 4803 szavazhattak volna a településen, közülük 2548-an mentek el a szavazóhelyiségekbe. Mondokra 1491-en, Vargára 1035-en voksoltak. Mondok József a közösségi oldalon már meg is köszönte a bizalmat azoknak, akik mellette voksoltak:

„Lezárult Izsák történetének első időközi választása és megszületett az eredmény. Azt szokták mondani, hogy egy választás a demokrácia ünnepe. Az volt közel egy évvel ezelőtt is, amikor ugyan több szavazatot kaptam, mint előtte bármikor, de akkor ez mégis kevésnek bizonyult.”