szerző:
Windisch Judit - Nagy Iván László
Tetszett a cikk?

A szóban elmondott beszédekhez képest Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetben megjelent cikke kisebb ívű, iránymutatás helyett inkább megpróbálta saját történetté formálni a mögöttünk hagyott időszakot. A liberálisokat azért szidja, mert abban nincs rizikó, az Európában felhúzott új védelmi vonallal pedig elárulja, mennyire van egyedül. A háborús retorikából most sem engedett.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

A koronavírus-járvány kellős közepén Orbán Viktor miniszterelnök ismét a liberálisok ellen háborúzik, a Magyar Nemzetben közzétett esszéjében a liberális, liberalizmus szót 33-szor, a „libernyákot” négyszer említi. Nagyobb ellenség lett ez önmagában, mint Soros György. Ceglédi Zoltán politikai elemző szerint azért ők a fő ellenség, mert a liberálisozás mögött nincs valódi veszély: nincs itthon szabad szemmel látható liberális politikai erő, és a szót vagy az ellenzék egy része is szitokszóként használja, vagy legalábbis attól eltérően pozicionálja magát.

„A liberálisozással tehát Orbán nem emel meg senkit, korábban a sorosozás is erről szólt.”

Ceglédi úgy látja, hiába beszél Orbán illiberális államról vagy újabban a kereszténydemokráciáról, a Fidesznek nincs ideológiai öndefiníciója, és ezzel az esszé után is adós maradt. „Orbán sok mindent csinált az elmúlt 10 évben, ami egyszerre többféle ideológiához is passzolhatna, illetve többfélének ellent is mond, ezért könnyebb elmondani, hogy mi nem a Fidesz kormányzása. Az kétségtelen, hogy nem liberális.”

Az ellenpontokat mindenesetre kijelölte, és itt a migrációhoz fűződő viszonyon túl újabb pontokat is beemel. Például, hogy az egyházat be akarja illeszteni a társadalomba (fel is hívta a figyelmet az Alaptörvényben szereplő megfogalmazásra, amely szerint az állam és az egyház nem szétválasztva, hanem különváltan működik), illetve hogy az iskolai nevelés számára az, hogy „a bevált hagyományokat továbbvinni képes hazafiak lehessenek gyermekeinkből”, akiket tartsanak távol a genderideológiától és a szivárványos propagandától.

Ezt állítja szembe az oktatás céljának liberális definíciójával, amely szerinte az, hogy „elvezessék a gyerekeket önmagukhoz, képessé tegyék az önmegvalósításra, bevezessék az egyetemes politikai rend szépségeibe és megfosszák azoktól a hagyományrétegektől, melyek a déd-, nagy- és édesszülei életéből rakódtak rá”.

Diákok a XI. Nemzeti Tanévnyitón
MTI / Mónus Márton

Orbán az esszéje alapján tehát

el sem tudja képzelni, hogy a kettőt – az önmegvalósítást és a hagyományok megtartását – össze lehetne hangolni.

A miniszterelnök győzelmet is hirdet, amikor azt írja: „a szellemi szuverenitásért és intellektuális szabadságért” évekkel ezelőtt indított küzdelmük lassan termőre fordul. Orbán 2018-ban, az országgyűlési választásokat követően hirdetett kultúrharcot Tusványoson, ennek legutóbbi látható eredménye az, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történik, de ide sorolható az MTA megcsonkítása is.

Orbán ezt a harcot így indokolja: az „egyetlen helyes beszédmód, demokráciafelfogás, Európa- és Nyugat-értelmezés kalodájából” szabadulni nem egyszerű, a büntetés kockázata jelentős. "Kiutasítás az akadémiai életből, állásvesztés, megbélyegzés, egyetemi vesszőfutás, a példák lassan mindennaposak" – írja Orbán úgy, mintha nem éppen ez történne most a nem kormány logikája és szája íze szerint gondolkodókkal.

Flickr / Bled Strategic Forum

Alig maradtak körülötte

Orbán a liberálisok, Soros György és a brüsszeli bürokraták elleni küzdelmének harmadik vonala a Kelet és Nyugat éles szembeállítása. Ebben is tartogat újdonságot, ám nem azzal, hogy számunkra jobb a Keletet követni, mivel "a Nyugat elvesztette vonzerejét Közép-Európa szemében". Ehhez új elemként hozzájön az, hogy

a mi életberendezkedésünk pedig nem tűnik kívánatosnak a nyugatiak számára.

Orbán szerint patthelyzet alakult ki, amelyben a V4-ek maradtak szövetségesnek. Bírálja a német kereszténydemokratákat és az osztrákokat a zöldekkel való együttműködés miatt, és kioktat mindenkit, mondván a kereszténydemokrácia szellemi rendszere intelligensebb, mint a ma erőfölényben lévő, nemzetközi szervezeteket uraló bornírt liberális világábrázolás.

A miniszterelnök nem véletlenül foglalkozik ennyit az EU-val. Ceglédi Zoltán azt mondja, részben emiatt készült a cikk, kezdeni kellett ugyanis valamit azzal a ténnyel, hogy Magyarországgal, illetve Lengyelországgal szemben a „fenntartásnál sokkal erősebb” kritikák fogalmazódnak meg – ennek egyik jele az, hogy a júliusi kompromisszumhoz képest most úgy tűnik, nem ússza meg Magyarország, hogy jogállami feltételekhez kösse az EU a kifizetéseket. Orbán pedig fontosnak tartotta elmagyarázni, hogy szerinte mi miért történik.

Igor Matovic szlovák, Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar és Andrej Babis cseh kormányfő V4 miniszterelnökeinek egyeztetésén a lengyelországi Lublinban
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltá

Tankönyvi populista

Orbán mostani esszéje jóval mélyebb egy szimpla sárdobálásnál; a militáns hangvételű, erősen érzelmi kérdéseket feszegető írás már-már betudható egy populista kampányszövegnek. Megnéztük, hogy ebből a szemszögből hogy fest az esszé: a bonyolult metaforákból egyértelműen kiolvashatóak a tankönyvi populizmus példái.

  • „Az európai intézmények a Soros Györgyök érdekeit szolgálják, egy mások tönkretétele útján gazdagodó pénzügyi spekuláns azért császkál a brüsszeli folyosókon, hogy felajánlja önzetlen segítségét Európának”

Orbán előszeretettel épít a klasszikus "tiszta emberek a korrupt elittel szemben"-párhuzamra. Tényszerűen állítja be, hogy a sajátjával ellenkező álláspont természeténél fogva rossz, és fel kell venni ellene a harcot. Orbán ugyanebben a bekezdésben rule-of-blackmail-nek, azaz a zsarolás hatalmának nevezi a jogállamiságot (rule of law), ezzel szinte egyértelműen arra utalva, hogy akik Magyarország demokratikusságát megkérdőjelezik valójában a nemzetközi nagytőke által hadrendbe állított katonái.

  • „A liberális és a konzervatív politika összecsap, sőt, élet-halál harcot vív a migráció kérdéseiben is. A libernyákok szerint nincs miért félni a nagymértékű bevándorlástól, akkor sem, a hívatlan vendégek nemzeti és vallási hagyományai igencsak eltérőek.”

Bár voltak, akik szerint a hidegháború után elértünk a „történelem végére”, ahol alapvető konszenzus van a közjó kérdésében, az orbáni valóság sokkal inkább egy azt a társadalomtudományi gondolatot tükrözi, hogy a jövő a civilizációk harcairól fog szólni, ahogy a globalizált világban az eltérő társadalmak összecsapnak egymással. Ennek állomása az, amit más szakértők a populizmus kulcsaként emlegetnek: a populisták hajlamosak a vallási és nacionális értékek kihasználására, valódi jelentésük kiforgatására. Ez esetben a másokhoz való hozzáállás kérdése mentén alakít ki szakadékot a miniszterelnök.

  • „A liberálisok a politika világát két részre osztják: minden tisztességes embernek azonos politikai meggyőződésre kell jutnia, akik pedig tudatlanságból vagy ösztönös gyűlöletből elkóboroltak a liberalizmus térfeléről, mert nem tudnak haladni a történelemmel, azokat el akarják juttatni a liberális világ nyújtotta boldogsághoz” – fogalmaz.

A legfontosabb eleme a 21. századi populizmusoknak a társadalmi és politikai progresszivitáshoz kötődik. Kulturális visszahatásnak nevezi azt a folyamatot, ami miatt a populisták célközönségévé válik a társadalom azon rétege, amely nem tartotta a lépést a globalizációval, és híve maradt a konzervatív világrendnek. A „kulturális otthontalanság” gondolatát Orbán a nyugati világ szájába adja és úgy fogalmaz, mintha a kialakult társadalmi szakadék létrejöttéért nemhogy nem felelős, de éppen ő lehet a megmentője azoknak, akiket a többség kirekeszt. Ugyanennek a polarizációnak a része az is, hogy a nyugati világhoz társítható társadalomelméleteket (mint például az alternatív családmodellek és az LGBT+ elfogadás) kitartóan negatív színben tünteti fel a miniszterelnök, míg a kereszténydemokráciához köthető értékekről magasztosan, kergetendő célként beszél. A félelem retorikája elhiteti az emberekkel azt, hogy veszélybe kerülnek az olyan, számukra fontos értékek, amelyek egyébként egyáltalán nincsenek kitéve fenyegetettségnek.

Katonák a sátorrendszernél a Dél-pesti Centrumkórház (DPC) udvarán 2020. szeptember 21-én, amelyet újból üzembe helyeznek. Itt végzik a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését
MTI / Koszticsák Szilárd

Jön a nagy ütközet, majd kilovagol

Orbán Viktor szóhasználatában az első kétharmados győzelem után jókora fordulat állt be, egy 2018-ban publikált elemzés szerint 2014-től a miniszterelnök egyre erősebb militáns hangnemben beszélt, egyre inkább alkalmaz katonai kifejezéseket, harcra, háborúra utaló, ezzel összefüggő szavakat.

A koronavírus-járvány erre rátett egy lapáttal: a tavasszal bevezetett rendkívüli jogrendre azt mondta, a demokrácia és a háború közti fázis ez, és azóta is vezényel az egészségügyben, ha kell, katonákat rendel ki, haditervet emleget és azt, hogy „állig felfegyverkezve” várják a második hullámot.

A mostani esszé sem békés hangnemű, Orbán amellett, hogy a globális elittel harcol, itthon is „döntő ütközetre” készül 2022-ben, a Soros-hálózattal a háta mögött felálló ellenzék ellen ideje nekik is hadrendbe állni.

„A kormányzás nehéz évei után vissza kell térnünk a választási csatatérre. Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk. Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek” – írja a kormányfő, aki nemrég még arról beszélt, végre van idő a nyugodt kormányzásra.

Ceglédi Zoltán szerint Orbán két okból használ háborús retorikát: egyrészt 2002-ben megtanulta, hogy önmagában a kormányzás tartalmi elemeivel kampányolva vereséget szenved, ezért állította a kommunikáció homlokterébe a szimbolikus ügyeket. Másrészt a tagadhatatlan sikerek mellett – mint a koronavírus-járványig fegyelmezett államháztartás, a munkanélküliség csökkenése – sok olyan, a kormányzás hétköznapjaihoz tartozó ügy van, ami nem rakható ki az ablakba, mert homlokegyenest ellentmond annak, amit korábban, még 2010 előtt hirdettek: „Orbán a kommunikációt teljesen elválasztotta a kormányzás hétköznapjaitól, a kormányzás tartalmáról, és hogy ne arra figyeljünk, hogy még mindig nincs szappan a kórházban, folyamatos harci dobolással vonja el az emberek figyelmét.”