szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A férfi szerint volt párja nem hozhatta volna nyilvánosságra a nevét és a személyes adatait.

Elkezdődött Orosz Bernadett személyiségi jogi pere, amit volt barátja indított ellene.

A nő tavaly novemberben posztolt arról a közösségi oldalon, hogy állítása szerint a férfi brutálisan bántalmazta. Volt párja azért perelte be, mert a nő nyilvánosságra hozta a nevét és a személyes adatait, ezért 5 millió forintot követel, közölte az RTL Klub Híradó.

A 24.hu azt írta, hogy Orosz Bernadett kérelmet nyújtott be a kereset elutasítására, és ő is keresetet nyújtott be a férfi ellen, mert a bántalmazó megsértette az élet, testi épség és egészséghez kapcsolódó személyiségi jogait. Jogsértés miatt 7.8 millió, míg kártérítés formájában 2.2 millió forintot követel a férfitól.

Az RTL Klub beszámolója szerint a bíróság épülete előtt a Nőkért Egyesület demonstrációval fejezte ki támogatását Orosz Bernadett mellett.

Ahogy arról tavaly novemberben beszámoltunk, a bujáki nőt barátja brutálisan megverte, eltörte az orrát, a fejét és testét szétzúzta ököllel, és fojtogatta is. A nő elmondása szerint nem először bántalmazta a férfi, akit már megpróbált elhagyni, de korábban nem mert a rendőrséghez fordulni.

A Pásztói Rendőrkapitányság kezdeményezte az ügyészségen a férfinak a távoltartását, a Honvédelmi Minisztérium pedig azt közölte, hogy a férfinak, aki tartalékos katona volt, soron kívül megszüntették a szolgálati viszonyát.