Kevésen múlt a tragédia, majdnem az egész család széngázmérgezést kapott

szén-monoxid érzékelő
A szén-monoxid-érzékelők ellenőrzését soha ne végezzék el otthon. Egy kipufogóhoz tartott, vagy cigarettafüsttel lefújt érzékelő jelez ugyan, ám olyan terhelést kap a „házi teszt” során, hogy az a további biztonságos működésre, életmentésre alkalmatlan.
Vágólapra másolva!
Az édesanya keltette fel a családot kedd hajnalban egy péceli lakásban, melyet akkorra már teljesen átjárt a széngáz. A családnak ugyan volt szén-monoxid-jelző készüléke, de a hirtelen jött lehűlés miatt az még nem volt beüzemelve.
Vágólapra másolva!

Elviselhetetlen fejfájásra riadt álmából az a kétgyermekes péceli édesanya, aki elsőként férjét ébresztette fel kedden hajnalban - írja közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Mikor kiderült, hogy a családfő is hasonló tüneteket produkált, már a 10 év körüli gyermekeket is felkeltették, akiknek szintén fájt a feje.

– Mentésirányító bajtársunk tanácsára azonnal szellőztetni kezdtek, amíg a riasztott mentőerők perceken belül helyszínre értek – írják.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy a lakásban ugyan volt szén-monoxid-jelző készülék, de a hirtelen jött lehűlés miatt az még nem volt beüzemelve. A mentősök az egész családot megvizsgálták, és kiderült, a készülék már minden bizonnyal órák óta vísított volna, hiszen a

mérgező széngáz hajnalra az egész lakást átjárta.

A mentők ellátásának köszönhetően a panaszok már a helyszínen jelentősen csökkentek, és végül mindenkit stabil állapotban szállíthattak kórházba.