szerző:
Fekő Ádám
Tetszett a cikk?

Nemcsak a kormány kezeli máshogy a koronavírus második hullámát, hanem mi magunk is. Mi változott meg bennünk a két hullám alatt? Szakemberekkel beszélgettünk.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

A koronavírus második hulláma jól láthatóan más, mint az első, és nem csak azért, mert magasabb a fertőzöttek száma: jóval lazábban kezeli a magyar kormány, de ami még látványosabb, hogy a lakosság is egész máshogy viszonyul az újra ránk leselkedő veszélyhez, mint márciusban.

Ez hol abban nyilvánul meg, hogy ölre megyünk egymással a buszon a maszk viselése miatt, hol pedig abban, hogy bármiféle félelemérzet nélkül szervezünk kertipartit a gyerekünk születésnapjára.

Túry Gergely

De miért reagálunk ugyanarra teljesen másképp pár hónap eltéréssel? Minden jel szerint azért, mert a koronavírus nemcsak széles körben ismertette meg a home office hasznát és lett tőle világos, hogy tényleg lehet online bulikat szervezni, de minket is megváltoztatott. Az okokat nagyjából lehet tudni, de azt nem, hogy milyen irányú lesz összességében ez a változás.

Először csak túlélni akartunk, ezért kirámoltuk a boltokat

“A koronavírus első hónapja egy abszolút trauma volt, és ilyenkor előkerül a Maslow-piramis (vagyis az egymásra épülő emberi szükségletek hierarchiája), amelynek a legalsó szintje az életben maradás. Azonnal kiraboltuk az összes élelmiszerüzletet, kihagytuk a gondolkodást, helyére az életösztön került.

Volt egy külső félelem és ilyenkor regresszióba kerülünk. Ez egy gyerekkori állapot, amikor a félelem által befolyásolhatók vagyunk és kívülről várjuk a segítséget és az instrukciókat is”

– mondta a hvg.hu-nak Kasza Zsuzsanna klinikai szakpszichológus, aki kiemelte, hogy még a világháborúk idején sem volt olyan katasztrófa, ami az egész világot érintette, erre pedig nem volt felkészülve senki.

Máté Péter

Hasonlóképp vélekedik az ELTE Társadalomtudományi Karának professzora, Csepeli György szociálpszichológus is: “Tavasszal elemi ijedség fogott el mindenkit, információ nem volt, pánik tört ki, értve ezalatt, hogy nem volt hova, csak az otthonokba menekülni” – mondta.

Kasza szerint az első hullámnál a legmélyebb félelmek érvényesültek, ami mindenkinél a halálfélelmet jelenti, ettől pedig lefagytunk. “A pácienseim az online terápiák kezdetekor nem is beszéltek a koronavírus okozta traumákról, csak akkor kezdtek el, amikor már a lazítások érkeztek, ráadásul sokakban aktivizált korábban fel nem dolgozott traumákat azzal, hogy nem lehetett kimenekülni mindenkinek a saját megszokott világába.

Ezt erősítette fel a szeretteink fizikai hiánya is: “Az emberek tükrök, és ha nekem nincs tükröm, akkor az törést okoz az identitásomban. Megszűntek a visszajelzések: ha találkozunk a barátunkkal, akkor tudjuk, hogy jóban vagyunk.

Egyedül elveszítjük a viszonyítási pontunkat, ezért is pusztító tényező az izoláció."

Ez egyébként nyomot hagyott, Kasza tapasztalta szerint a koronavírus óta sokkal többen jelentkeznek csoportos terápiákra. A pszichológus szerint az első fázist követte a “hősies aktivitás” rengeteg felajánlással és segítséggel, ami után érkezett a kiábrándulás, mikor kiderült, hogy nem változik meg a helyzet. “Hiába akarjuk megmenteni a szomszéd nénit és vásárolunk be neki, arcul csapásként érkezik, hogy nincs vége. Ez ami most van, egy elhúzódó traumatizáció, és életbe lép a poszttraumás stressz: ez válthat ki pánikot, ingerlékenységet, előkerül az alkohol- és drogfogyasztás. Brutális méreteket öltött a családon belüli erőszak.

MTI / Illyés Tibor

De nemcsak ez került elő, hanem egész konkrét problémák is: az összezártság miatt sokan nem bírták már elviselni a saját családjukat sem, hiszen a napi rutinjuk nem az volt, hogy hónapokig együtt vannak reggeltől estig. “Sok családot végigkövettem a három hónap alatt. Előjönnek a problémák, emiatt elfordulnak egymástól a tagok, és ez már messze is kerül a realitástól: már nem csak az zavar, ha nem tanul a gyerek, hanem az olyan kis dolgok is, mint hogy ellopott egy radírt.”

Másodszorra már gondolkodunk is

A második hullám már nem regresszív állapotot hozott elő, ehelyett elkezdtünk kognitív szinten gondolkodni. “Már nem az ösztöneink irányítanak, hanem megjelent a ráció, elkezdünk elemezni és információt gyűjteni. Rájöttünk az első hullám alatt, hogy sok mindenre vagyunk képesek, alkalmazkodtak a vásárlási szokásaink és a barátainkkal folytatott kapcsolataink is.”

Túry Gergely

Tehát az előkerülő maszktudatosság és az ezzel kapcsolatos agresszív viselkedés (akár használó, akár tagadó szempontból) épp úgy az alkalmazkodás része, mint a lazábban kezelt találkozás a barátokkal. “Ez a vírus már nem az első bomba a háborúban, hanem a háború harmadik éve, amikor már van információnk a vírusról, és megtanulunk vele együtt élni.”

Csepeli György szerint fontos szempont az is, hogy a maszkkal kapcsolatos szkepticizmus is elő tudott kerülni:

A maszk viselését a szabadság korlátozásának fogják fel sokan, mások belátják a maszk szükségességét. A két tábor nap mint nap szembetalálkozik egymással, s a találkozások következménye kölcsönös agresszió.”

Érdekes kérdés, hogy vajon ha valamivel szigorúbb védekezést erőltetne a kormány, és további szigorításokat vezetne be, hogy reagálna rá a társadalom: Kasza Zsuzsanna álláspontja szerint nem is lehetne visszahozni azt a tudatosságot, amit tavasszal láthattunk, mégpedig ugyanamiatt a Maslow-piramis miatt, amely miatt az első körben sikerült: a túlélés már megvan, most pénzt kell keresni. “A gyerekemnek enni kell adnom, munkát kell keresnem, nem halhatok éhen, tehát rá vagyok kényszerülve arra, hogy ne álljon le a gazdaság. Ez most előtérbe került, mert már nem annyira az életünket féltjük, hanem a munkánkat.”

A koronavírus kommunikációjában már az is kérdés, mi tesz jót egy társadalomnak, ráadásul Csepeli azt mondja, igazából nem is lehet tudni, mi a jó út:

Nem lehet jó a kommunikáció, mert senki nem tud semmit. Ezt azonban egy kormány nem vallhatja be, ezért úgy tesz, mintha ismerné a helyzet, és tudná a kiutat. A társadalom persze látja, hogy a vezetés tanácstalan, ezért szkeptikus még azzal az információval szemben is, ami igaz (maszk, kézmosás, távolságtartás).

A kapkodás, rögtönzés, az ellentmondó állítások hangoztatása, a primitivitás együttvéve alaposan kikezdi a tájékoztató hitelességét. Szerencsésebb volna, ha a civil társadalom maga szervezé meg a hiteles kommunikációs csatornákat, kiváltva ezzel a kényszeres központi mellébeszélést.”

Mi lesz hosszú távon?

Tulajdonképpen a koronavírus megjelenése óta találgatják, hogy megszületik-e a koronavírus-generáció. Kasza Zsuzsanna csak abban biztos, senki nem lesz már teljesen ugyanolyan, mint eddig, például nem lesz veszélytelen egy vadidegen nyakába ugrani sem. Csepeli György szerint a magyar társadalom is meg fogja érezni, és nem jók a kilátások:

A magyar társadalmat nem könnyű összehozni, utoljára 1956-ban láttunk erre példát. A káosz, melynek elszenvedői vagyunk, fokozza az atomizációt, a szorongást és az anómiát.”

hvg.hu Tech

Új koronavírusos funkciót kap a Google Térkép

A Google a világ 220 országában, így Magyarországon is elérhetővé teszi azt az új funkciót, ami megmutatja, hétnapos átlagban milyen arányban emelkedett egy országban a koronavírus-fertőzöttek száma.