Indul a Tranzit-Garázsvita sorozat

Varga Judit
Vágólapra másolva!
A jogállamisági kérdésekről vitázik a Tranzit rendezvényén kedden este hét órától Varga Judit és Donáth Anna. Az esemény online is követhető. Mindez különösen aktuális az után, hogy Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Vera Jourovával.
Vágólapra másolva!

„A járványhelyzet sok tervünket megváltoztatta. Ugyanakkor az élet nem állhat meg, így törekszünk olyan találkozási lehetőségeket találni, amely a jelen helyzetnek a legjobban megfelelnek. Ezért útjára indítjuk a Tranzit-Garázsvita sorozatot" – írják a szervezők a Facebook-oldalukon.

Az első beszélgetés címe: Brüsszeli viták Magyarországról. A résztvevők pedig Varga Judit igazságügyi miniszter és Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője lesznek.

A vitát 2020. szeptember 29-én, 19 órától rendezik meg a Szőke Gábor Miklós Stúdióban – 1211 Budapest, Bronzöntő u. 18. (a volt Weiss Manfréd/Csepel Művek területén). „A rendezvényen – a járványügyi szabályok betartása érdekében – 50 férőhelyet tudunk biztosítani a résztvevőknek. De senki nem marad le a vitáról, mert azt élőben is közvetíteni fogjuk Facebook oldalunkon keresztül" – ígérik.

A részvétel regisztrációhoz kötött, az érdeklődők a következő linken jelentkezhetnek: http://tranzit.e-reg.hu.

Varga Judit Donáth Annával vitázik majd Forrás: www.grazmel-photography.com/Www.Grazmel-Photography.Com

Diplomáciai háború

A vita különösen érdekes lesz annak fényében, hogy kisebb diplomáciai háború alakult ki Věra Jourová kijelentései miatt. Az Európai Bizottság liberális alelnöke szerint „a magyar médiában alig jelenik meg a kormánnyal kapcsolatos kritika, így a magyarok nagy része nem tud saját véleményt alkotni". A Der Spiegelnek adott interjúban azt is kétségbe vonta, hogy a magyar kormányfő illiberális demokráciát építene. „Én azt mondanám: beteg demokráciát épít" – vélekedett. Egyben félelmét fejezte ki, hogy „a magyar emberek egy nap arra jönnek rá, hogy legutóbbi választásuk volt az utolsó szabad választásuk."

Varga Judit igazságügyi miniszter erre azt írta a közösségi oldalán, hogy „Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a konstruktív párbeszéd helyett ismét nyílt támadást intézett Magyarországgal szemben, megsértette Magyarországot, megsértett minden magyar embert". A miniszter szerint a politikus „nyilatkozata szembemegy az európai értékekkel és a lojális együttműködés követelményeivel". Hangsúlyozta: Jourová alelnök asszonynak azonnali hatállyal le kell mondania!"

Orbán Viktor pedig tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét, hogy a

Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Vera Jourovával.

A magyar miniszterelnök álláspontja szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges. Orbán Viktor leszögezte: „Magyarország 2004-es csatlakozása óta az Európai Unió elkötelezett tagja. Vitás kérdésekben mindig – és legtöbbször eredménnyel – törekedtünk a megegyezésre. Értékeljük (Ursula von der Leyen) elnök asszony bizottsági elnöki munkáját". A kormányfő kifejtette: „e kijelentések nemcsak a demokratikusan megválasztott magyar kormány elleni – lassan már szokásosnak tekinthető – támadást jelentenek, de sértőek Magyarországra és a magyar emberekre. Az előbbi helytelen, az utóbbi elfogadhatatlan" – írta a kormányfő.