Iratokat vittek el a mohácsi városházáról a választást követő éjszaka

Vágólapra másolva!
Hétfőre virradó éjszaka ismeretlenek jártak a városházán, ahonnan iratokkal távoztak – mondta a Pécsi Újságnak Pávkovics Gábor, Mohács vasárnap megválasztott fideszes polgármestere. Közölte azt is, hogy tervei szerint október 9-én tartják meg a képviselő-testület alakuló ülését. A korábbi városvezetővel, a baloldali Csorbai Ferenccel csütörtökön találkozik, akkor kerül sor az átadás-átvételre.
Vágólapra másolva!

- nyilatkozta Pávkovics Gábor, Mohács új polgármestere. A polgármesteri irodából vittek el tekintélyes mennyiségű iratot.

- tette hozzá.

Pávkovics Gábor azt mondta, ez az ügy biztosan szóba kerül csütörtökön, amikor is Csorbai Ferenccel találkozik. A várost eddig vezető MSZP-s polgármester a választást követően telefonon gratulált a megválasztásához, ekkor egyeztek meg abban, hogy csütörtökön tartják az ilyenkor szokásos átadás-átvételt.

Október 9-én alakul meg az új testület

A most megválasztott polgármester kifejtette, tervei szerint október 9-én, pénteken kerül sor a képviselő-testület - amelyben kétharmados többsége van a nemzeti oldalnak - alakuló ülésére. Ezen alpolgármestereket is választanak. Pávkovics Gábor Csizmadia Csabát - aki listán szerzett mandátumot -, és külsősként Cserdi Áront kérte fel a posztra, akik el is vállalták a megbízatást.

Ugyanakkor az alakuló ülésen várhatóan a Csorbai Ferenc által - meglehetősen furcsa körülmények között - eltávolított jegyző, Kovács Mirella visszahelyezésére még nem kerülhet sor.

Feltett szándékom, hogy a továbbiakban is a sok éve kifogástalan munkát végzett, a mohácsiak által nagyra becsült jegyző asszony irányítsa a hivatalt, ám mivel ügyében munkaügyi bírósági eljárás folyik, erre minden bizonnyal még várni kell, azonban keressük a megfelelő jogi megoldást - fogalmazott Pávkovics Gábor.

A frissen megválasztott mohácsi polgármester végül elmondta azt is,

az alakuló ülés nem pusztán egy formális, ünnepi ülés lesz, hanem azonnal elkezdik az érdemi munkát is, mivel nagyon sok megoldásra váró feladat halmozódott fel az elmúlt egy esztendő során.

Hozzátette azt is, már hétfőn találkozott a polgármesteri hivatal dolgozóival, áttekintették az előttük álló teendőket.