Bűnügy
Fegyveres postarabló ellen emeltek vádat Kecskeméten
Miután a tartalékait felélte, a férfi kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt.
2020.12.22 00:30MTIVádat emeltek egy férfi ellen, aki május 21-én Szegeden pisztollyal felfegyverkezve akart kifosztani egy postát, majd két nappal később egy virágboltot rabolt ki - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Gyugyi Csilla főügyész azt írta: a vádirat szerint a jogász végzettségű szegedi vádlott alkoholproblémákkal küzdött, ami miatt pszichiátrián is kezelték. A gyógyszereit azonban nem szedte, italozása miatt megromlott a házassága, 2020 márciusában pedig elbocsátották a munkahelyéről.
Miután a tartalékait felélte, a férfi kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt. Május 21-én délelőtt az otthonában engedély nélkül tartott pisztollyal, napszemüveget, szájmaszkot viselve megjelent egy szegedi postán. Odalépett az egyik ügyfélablakhoz, a pisztolyt rászegezte az alkalmazottra és pénzt követelt tőle. A három ott dolgozó nőnek azonban végül sikerült kimenekülnie az épületből, így a vádlott zsákmány nélkül távozott.
Két nappal később a vádlott szájmaszkot viselve egy szegedi virágüzlet alkalmazottjára fogott pisztolyt, és felszólította, hogy adja át a bevételt. A sértett a pénztárgépből odaadott ötezer forintot, de közölte, hogy több pénzt nem ad. Közben az üzlet hátsó részéből a másik alkalmazott felhívta a segélyhívót, amit a vádlott észrevett és elsietett a helyszínről.
A rendőrök a vádlottat még aznap elfogták egy söröző teraszán, majd a lakásán lefoglalták a rablásokhoz használt fegyvert és a hozzá tartozó lőszereket.
A letartóztatásban lévő vádlottat a főügyészség közfeladatot ellátó személy sérelmére, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletével, fegyveresen elkövetett rablás bűntettével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06